Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Iráni Forradalmi Gárda

MTI Világ

Kanada terrorszervezetnek minősítette az iráni Forradalmi Gárdát

Kanada az országban tartózkodó, hivatalban lévő, illetve volt iráni tisztségviselőkkel szemben eljárást indíthat, illetve ki is toloncolhatja őket, emellett a hatóságok befagyaszthatják a Forradalmi Gárda vagyonát, illetve eljárást indíthatnak támogatóikkal szemben.

Sirdel Ervin hvg360

Iránban két forradalom zajlik egyszerre, és az egyik biztosan győzni fog

Nem tudtunk úgy végigmenni az iráni utcán, hogy ne ugorjon elénk boldogan néhány fiatal lány, akik többnyire kendő nélkül, mosolyogva fotózkodnak és mindegyikük a "Zan, Zendegi, Azadi", vagyis a "Nők, Élet, Szabadság!" jelszóval búcsúzik. Riportunk készítői olyan iráni városokban is jártak, ahol a látogatás napján is öltek meg tüntetőket.

Tojást vitt magával a lelkész, hogy megdobálhassák őt a Balog Zoltán ellen tüntetők – videó

Itt a BMW 700 kilométeres hatótávú új villanyautója

Christopher Walken még sosem e-mailezett, soha!

Visszavonta a Fehér Ház a támogatások befagyasztásáról szóló rendeletét

Magyar Péter: A Tisza szerdán erős jelzést küld a hatalmi elit tagjainak

Elismerte a rendőrség, hogy egy olyan nap kordonbontása miatt indítottak eljárást momentumos képviselők ellen, mikor nem volt kordonbontás

Nekünk sem jó hír: borúsabb képet festett a német gazdaságról a kormány

Jámbor András oligarchákat sejt a Mini-Dubaj mögött, parlamenti vizsgálóbizottságot akar

„Most csak azt érzem, hogy fáj” – drámai végjátékban bukta el a vb-negyeddöntőt a férfi kéziválogatott

A címlapról ajánljuk